Bár nem mai darab, de most jutott el hozzám az Orosz Csoda, az Éjszakai őrség, mind az eredeti könyv, illetve a belőle készült film formájában. Nagyszerűen bemutatásra kerül mindkét feldolgozásban a moszkvai panelvalóság, ahol csótányok rohangálnak százszámra, a hősök zsigulival járnak, Aston Martin pedig maximum a főgonosznak jut. És a mögötte húzódó mágikus világ, amiben vámpírok, alakváltók és mágusok csatáznak.
A könyv Éjszakai őrség 1998-as, Szergej Lukyanenko követte el, és tulajdonképpen egy tetralógia -mennyire hülye szó ez, miért nem fért bele három kötetbe- első része. Anton Gorogyeckij alacsony szintű Fénypárti mágus, a moszkvai Éjszakai őrség tisztjének szemszögéből mutatja be nekünk a Fény és Setét küzdelmeit. Maga a könyv három részre van tagolva, és három különböző kalandját mutatja be Antonnak, aki a végére elveszti kissé a meggyőződését, hogy tényleg a jó oldalt szolgálja-e. A legvégső csattanót (legutolsó oldal) külön kiemelném, de lelőni persze nem fogom. Mindenkinek ajánlom, akit érdekel az urban fantasy kocepciója, vagy egyszerűen tetszett neki a Gyűrűk ura.
A film Night Watch 2004-es, és Timur Bekmambetov rendezte, aki nem mellesleg ezek után a Wanted-et is megcsinálta. Maga a film lazán követi a könyv első harmadának történéseit, kicsit nyomasztóbban, sötétebben és sokkal több vérrel és erőszakkal. Eléggé átírkálták a sztorit, aminek következtében a befejezés kicsit érthetetetlennek, összecsapottnak tűnik. Hogy kerül például a város közepébe egy félig leszakadt híd üvöltöző középkori katonákkal megpakolva? És utána miért tűnik el? Mindenesetre akinek tetszett a könyv annak kötelező, mert az atmoszférát ugyanolyan jól, ha nem jobban vissza tudja adni. A nitróval repesztő ZIL teherautó kihagyhatatlan.
Természetesen játék is készült a franchiseból, a körökre osztott stratégia/szerepjáték műfajban. Itt lehet egy kis infót szerezni róla.
Tovább gomb után trailer, ami jól visszaadja a film hangulatát.